Tyúk vagy tojás?

Tyúk vagy tojás?, 2005

márvány, videó
25x36,5x21 cm és 5,5x7x5,5 cm, 2'00" loop


Ez a munka arra a hétköznapi, banális kijelentésre utal, miszerint eldönthetetlen melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás. Másfelől a saját magam által korábban felállított rendszert szerettem volna kicsit analizálni, egy kicsit akár megkérdőjelezni, fel is rúgni. Ez a rendszer a kiállított tárgy és videó közötti egyenes összefüggésre épült: a kiállított tárgy a filmen szereplő munkafolyamat végterméke (itt most nem érdekes, hogy a film gyakran csak látszólag dokumentálja a munkafolyamatot, azon keresztül inkább egy másik, általában természeti folyamat jelenik meg). A Tyúk vagy tojás? esetében kiállítottam egy márványból megfaragott tyúkot és egy tojást, a filmen pedig az látható, ahogy a tyúk faragás által fokozatosan tojássá alakul, majd a tojásból ismételten tyúkká. A korábbi összefüggés felbomlik, hiszen két tárgyat állítottam ki: a munkafolyamat kezdeti és végső fázisát is. A kiállított tárgyak és a filmen láthatóak csak látszólag azonosak, valójában a tyúkot és a tojást is kétszer faragtam meg ugyanabból az anyagból. Michelangelót parafrazaeálva: a tojás benne van a tyúkban, csak le kell róla faragni a felesleget...


Letölthető videó (4.2MB)
Képek a videóból